SURFBOLT WEBSHOP

Ez az üvöltés hallatszott, mikor épp kint repesztettem a vízen a 7.2-es AC-1 vitorlámmal reggel fél nyolckor Malcesinében (Garda tó, Olaszország)

Egy barátom kiabált nekem; a hírt a barátnőjétől hallotta, aki az okostelefonján követte az élő PWA közvetítést Koreából.

Először azt hittem, hogy Alberto csak valami futamot nyert, de azért közelebb perdültem a parthoz, mert a barátnő őrülten integetett nekem. Ahogy kiértem, végre meghallottam mit kiabál: Alberto megnyerte a negyeddöntőt!

Azonnal visszaszáguldottam a többi Black Team-es sráchoz, akikkel együtt edzettünk aznap reggel, hogy továbbadjam a hírt! Mindenki üdvrivalgásban tört ki!

Másnap reggel nem mentem be szörfözni, hanem otthon maradtam, hogy együtt nézhessük az élő adást Koreából a fotósunkkal, aki előző nap érkezett, mert együtt akartunk utazni Franciaországba a DEFI wind-re. De mielőtt kikászálódhattam volna az ágyból, Tommy rontott be már megint kiabálva... Alberto a döntőben van! Hajnali 5 óra volt, és nem tudtam eldönteni, hogy ezt most álmodom, vagy tényleg Tommy ujjong az ágyam mellett, mint egy eszelős! De aztán felkeltem és én is rátapadtam a laptopjára, hogy az élő koreai PWA-t nézzük.

Már Korea előtt sejtettük, hogy Alberto jól fog menni, de elégedettek lettünk volna azzal is, ha csak bekerül az első tízbe. Na de, hogy megnyerte a szezon első versenyét, az első PWA versenyt a Point-7 vitorlájával, az lenyűgöző!

Így most ő a legfiatalabb versenyző, aki PWA szlalom versenyt nyert, mióta a három deszkás-hat vitorlás szabályt bevezették.

A múlt szezon végén egy barátommal arról beszélgettünk, hogy beindítjuk a Black Team projektet Tenerifén is. Azon gondolkoztam, hogy mi hiányzott a felkészülésemből profi versenyzőként ahhoz, hogy jobban teljesítsek, és jobb eredményeket érjek el. Régebben edzettem az RSX válogatottal is, ami által sok mindent megértettem. Egyértelmű volt számomra, hogy rengeteg pénzt fektetünk a versenyzőinkbe, de arra is rádöbbentem, hogy a márkánk nem érhet el eredményeket, nem kaphat megfelelő publicitást és nem fejlődhet tovább egy komplett program híján. Elvárhatjuk-e a versenyzőinktől, hogy mindent egyedül érjenek el, vagy megérné-e, hogy inkább több energiát fektessünk a támogatásukba egy teljesen kidolgozott rendszerben?

Nos, annyi bizonyos, hogy egy ilyen projekthez csakis szenvedéllyel lehet nekifogni. Rengeteg munkába került mindent megszervezni.

Engedélyeztetni kellett a helyi hatóságoknál a pályát, hajókat szerezni a kikötőből, bójákat keríteni, meg mindazt, amire szükség van ahhoz, hogy kirakjuk azokat, beszerezni a kommunikációs eszközöket… Több mint négy hónapig tartott ezt mind elindítani, beszerezni a szükséges dolgokat és megtalálni hozzá a megfelelő embereket, ugyanakkor a kiadásokat ésszerű kereteken belül tartani.

Később meg kellett oldani, hogy az összes versenyző ugyanabban az időpontban utazzon Tenerifére és rá kellett vezetni őket arra, hogy egy csapatként dolgozzanak- közös céllal. Ez utóbbi kifejezetten nagy erőfeszítést igényelt, hiszen mindannyian ahhoz voltak szokva, hogy a saját felkészülésüket csinálják a saját tempójukban, a saját rutinjuk szerint.

Kitűztünk egy ütemtervet, amit mindenkinek követnie kellett, de ehhez nagy fegyelemre volt szükség a versenyzők részéről, és persze arra is, hogy higgyenek a projektben.

Most nem kezdem el részletezni, de az elején volt néhány érzelmi kitörés és indulatoskodás a parton, majd gyönyörűen elindult minden és lenyűgöző volt látni, ahogy összeáll a csapat.

A versenyzők kezdetben különálló személyekből álló csoportot alkottak, de aztán elkezdtek csapatként együtt dolgozni, támogatták egymást a képességeik tesztelésében és fejlesztésében.

A végén mindenki határozottan azt érezte, hogy nagyszerűen hasznosítható tapasztalatokkal távozik az edzőtáborból.

Sokan úgy vannak vele: csak vedd meg a legjobb embert és meglesz a kívánt eredmény! Hát ez a hozzáállás egyáltalán nem jellemző ránk.

Igaz, hogy nagyon sok munkával járt az az út, amit vállaltunk azért, hogy fiatal csapatot építsünk, eddzünk. Ha arra gondol az ember, mennyit dolgoztunk a színfalak mögött, felmerül benne a kérdés: vajon megérte? Megtérül mindez a végén?

Április elején fejeztük be a Csapat téli edzését, és Koreáig még egy hónap volt hátra. Az egész Csapat nagyra értékelte az erőfeszítéseinket, hogy megvalósítsuk ezt a projektet, csak azt sajnálták, hogy nem folytathatták az edzést a Korea előtti utolsó napokig.

Szerintem a versenyzés olyan, mint a golfozás. Hiába vagy tehetséges, ha nem gyakorlod egyfolytában a rajtolást, a fordulásokat, azt megsínyli az időzítésed és a mozdulataid is. Ugyanezért töltenek annyi időt a golfozók is a gyakorlópályán.

Aggódtam, hogy az elvégzett edzésmunka egy része kárba fog veszni a Tenerife és Korea közötti idő alatt, de igazán szerettem volna látni, hogy sikeres lesz-e a téli felkészülésünk. Kíváncsian vártuk az eredményeket, hogy kiderüljön érdemes-e a jövőben több ilyen edzésprogramot tervezni vagy sem.

A Korea előtti utolsó két hétben napi rendszerességgel edzettünk együtt Albertóval. Én voltam az edzéseken az ellenfele. Előfordult, hogy napi hat órán át a vízen voltunk, így volt ideje Albertónak a vitorla- és egyéb beállításait tökéletesítenie. Hosszú hátszélszakaszokat vitorláztunk és minden pöfföt megpróbáltunk becserkészni a Gardán. Láttam, milyen gyorsan vitorlázik, és éreztem, hogy benne lesz az első tízben, de az első hely hatalmas meglepetés volt!

Tele van motivációval és tapasztalatokkal, de máris a következő versenyre készülünk. Kockáról kockára nézzük újra a koreai videókat, jegyzetelünk, hiszen van még néhány hét a Costa Braván megrendezésre kerülő versenyig. Korea előtt nem hittük, hogy Alberto esélyes lehet a dobogó legfelső fokára, de ma már tudjuk, hogy így van, ezért a következő célra összpontosítunk. Teljes erőbedobással fogunk dolgozni! Costa Brava előtt Szardínián leszünk az olasz bajnokságon, és a Black Team többi tagja is (Pascal Toselli, Maciek Rutkowski, Malte Reuscher, Enrico Marotti, Andrea Rosati) a saját nemzeti bajnokságain vesz részt a következő két hétben. Aztán Costa Braván jövünk össze újra. Costa Brava után két hónapunk van a következő PWA versenyig Alacatin. Ez elég idő arra, hogy újraegyesítsük a csapatot, hogy befejezhessük a következő évi vitorlageneráció fejlesztését, és ugyanolyan kemény munkát tudjunk végezni a vízen, mint a téli felkészülés alatt Tenerifén. Végig együtt lenni ezekkel a fiatal teamriderekkel az olyan, mintha lenne egy második családod. Irányítanod kell őket, bár nagy felelősségtudat van bennük is. A lelkesedésük egész nap örömet ad, de meg kell hallgatni a panaszaikat, megoldást találni a problémáikra. Ez kicsit olyan, mint egy valóra vált álom. Bárcsak ilyen csapatom lehetett volna abban az időben, amikor még én is profi versenyző voltam.

Szóval, jobb lenne inkább „megvásárolni” az eredményeket, vagy dolgoznunk kell, hogy létrehozzunk egy nyerő csapatot? Mi szeretjük a kihívásokat, felépíteni valamit a semmiből. Mindez része a versenyzésnek, és így történt amikor Alberto győzött Koreában, vagy amikor a 2011-ben még gyakorlatilag ismeretlennek számító wave szörfösünk, Adam Lewis tavaly hetedikként végzett Syltben, a PWA versenyen. Adam-et a kezdetektől fogva támogattuk, motiváltuk, segítettük, végül láttuk berobbanni a világ élvonalába! A versenyzőink tehetsége, motivációja, kemény munkája, akaratereje és személyes céltudatossága nélkül a vitorláink nem értek volna el ilyen nagyszerű eredményeket. Ma már tisztán látszik, hogy ha a csapat együtt dolgozik és a győzelemhez szükséges dolgokat előtérbe helyezzük, akkor jönni fognak a várt eredmények.

Mindannyian izgatottan várjuk a costa bravai versenyt. Igyekszünk mindent megtenni, hogy segítsünk Albertónak megőrizni a vezető pozícióját. Hátravan még négy verseny, egy eredményt pedig lehetséges ejteni. Lázasan készülünk!

Képek a galériában>>>